
Miért jött létre a Boldogság Központ?
A Boldogság Központ azzal a küldetéssel jött létre, hogy hozzájáruljon az egyének és a közösségek boldogságszintjének megemeléséhez. Kiváló szakemberekkel egy olyan közösséget alkotunk, amely biztosítja és megteremti az alapot küldetésünk beteljesüléséhez. Ehhez legnagyobb szükség természetesen rátok, azaz lelkes és elkötelezett résztvevőkre van, akik a Boldogság Központ által kínált tudást és gyakorlatokat mélyen beépítitek az életetekbe. Közös küldetésünk akkor válik teljessé, ha életetekkel és kisugárzásotokkal kiviszitek ezt a megemelkedett lelkiállapotot a környezetetekbe. így amellett, hogy emelitek saját magatok boldogságszintjét, reményt és bizalmat sugároztok mások felé is és egyben jó hírét viszitek a Boldogság Központ által kínált tartós és hatékony megoldásoknak is!
Kikkel találkozhatnak azok, akik jelentkeznek a képzéseinkre, programjainkra?
Röviden és tömören szakEmberekkel. Szándékosan írtuk nagy betűvel az Emberek szót. Azt gondoljuk ugyanis, hogy amellett, hogy szakemberek vagyunk a lelki / pszichés és táplálkozástudományi dolgokat illetően, elsősorban mi is ugyanúgy emberek vagyunk, mint bárki más. Ugyanúgy megélünk az életünkben boldogságot, örömöket, nehézségeket, mint mindenki más. Ugyanúgy érző lények vagyunk, mint a hozzánk fordulók. Mi is bejártunk egy hatalmas fejlődési utat és természetesen jelenleg is úton vagyunk. Mindazt a nagyszerű tudást és élettapasztalatot, amit megéltünk szeretnénk átadni Neked / Nektek, hogy ti is sokkal boldogabb és egészségesebb életet éljetek, mint azelőtt, mert ez igenis lehetséges! Sőt! Elképesztő fejlődés és pozitív változás lehetősége áll előttetek!
Érdekes, hogy mi tanítunk titeket, mégis egy-egy képzési alkalom számunkra is fejlődés, növekedés és mi is sokat kapunk tőletek. Az együtt töltött idők alatt ugyanúgy szurkolunk azokért, akik az életük egy szakaszában bizalmat szavaznak nekünk, mint ők saját magukért és rendkívül felemelő érzés látni a fejlődéseteket!
Mivel ezt a „munkát” hivatásként éljük meg, ezért nagyon élvezzük mindazt, amit teszünk és hálásak vagyunk azért, hogy ezzel foglalkozhatunk.
Hiszünk abban, hogy ha valaki hozzánk fordul segítségért, akkor az nem a véletlen műve és mindannyian pont jókor vagyunk jó helyen és várjuk, hogy találkozzunk!
Amikor a testedről vagy a lelkedről van szó, nagyon nem mindegy, hogy kire bízod magad. Lentebb felsoroljuk szakmai végzettségeinket és tapasztalatainkat is, hogy alaposan tájékozódhass, mielőtt belevágsz a közös munkába.
Farkas Tamás - Boldogság Kurzusok

Farkas Tamás vagyok, a Boldogság Központ alapítója és elsősorban velem találkozhatsz a Boldogság Kurzusokon. Arra vágyom, hogy átadhassam neked azt a tudást és életszemléletet, mellyel egy sokkal boldogabb, felszabadultabb és önazonsabb életet élhetsz. A Boldogság Központ ötlete két évtized szakmai tapasztalata után hirtelen egy edzés során született meg a fejemben. Annyira erős volt ez a vízió, hogy néhány óra leforgása alatt összeállt a kép, és amit ezen az oldalon láthatsz, az ennek a lelkes ötletnek a megvalósulása. Azóta folyamatosan azért dolgozom, hogy ezt a lehetőséget a lehető legtöbb embernek megmutathassam. Számomra a Boldogság Központ vezetése és a tudás átadása igazi hivatássá vált. Várom, hogy újabb és újabb emberekkel találkozhassak a kurzusokon és tanúja lehessek a változásaiknak.
Egyetemi végzettségek
Módszerspecifikus képzések:
Szakmai tapasztalatok
Banó Judit - Boldogság Diéták

Banó Judit vagyok és a Boldogság Központon belül én tartom a Boldogság Diétákat. Az a célom, hogy egy olyan utat mutassak Neked, melyen könnyedén, élvezettel, sikeresen és tartósan valósíthatod meg a táplálkozással, alakoddal kapcsolatos vágyaidat. Én magam is végigmentem számtalan kérdésen a táplálkozással, az egészséggel és az alakommal kapcsolatban. Bőven van saját élményem, tapasztalatom arról, hogy mi az ami működik és mi az, ami nem. A dietétikus tanulmányaim és a munkám során pedig rengeteg különböző igénnyel, egyedi helyzettel találkoztam, ami arra ösztönzött, hogy olyan módszert dolgozzak ki, amely mindezt figyelembe veszi. A tartós sikerhez rendkívül fontos, hogy ne csak a testtel, hanem a lélekkel és a tudattal is foglalkozzunk, hiszen minden fejben dől el. Igen, még az is, mi kerül a hasadba :). A Boldogság Diéták pont ezt adják meg neked. Itt egy olyan integratív szemlélettel és módszerrel ismerkedhetsz meg, ami valóban elhozza Neked a sikert. A legjobb az egészben pedig, hogy nem csak egészségesebb és formásabb leszel, hanem sokkal boldogabb, energikusabb és felszabadultabb is.
Egyetemi végzettségek
Szakmai tapasztalatok
Farkas Ágnes - Boldogság Utazások

Szakmai tapasztalatok