Sémakémia – de most a kiúttal együtt

Gyakran előfordul, hogy olyan emberhez vonzódik valaki, aki szembesíti a feldolgozatlan tudatalatti mintáival. Ilyenkor az illető elégedetlenségben, vagy hullámvasút módjára éli a párkapcsoatát. Nagy esély van rá, hogy sémakémiáról van szó.


A sémákémiát már majdnem mindenki megértette az országban, mégsem változik sokminden. Miért?


Azért, mert az, hogy tudsz a sémakémiáról és érted, még csak az első lépés. Ezután szokott félresiklani a helyzet. Az emberek tudnak a sémakémiáról, átlátják és nem változik szinte semmi, vagy csak nagyon lassan. Még az is előfordulhat, hogy kicsit nehezebb lesz, mert most már értik mi történik, mégis valami hasonló ismétlődhet újra és újra.


Nézzünk egy példát a sémakémiára


(A példában természetesen a férfi-női szerepek felcserélhetőek és a logika a sémakémia más megnyílvánulási formáival is végigvezethető.)

Melinda Tivadarhoz vonzódik, aki elhanyagolja / bántalmazza érzelmileg, vagy akár fizikálisan is. Ha hallott a sémakémiáról, akkor könnyen megérti, hogy ez minden bizonnyal azzal függ össze, hogy gyermekkorában a gondozó személyek közül legalább egy valaki ugyancsak elhanyagolta, vagy bántotta enyhébb, vagy súlyosabb formában. (Jobb esetben teljesen tisztában van ezzel, rosszabb esetben bagatelizálja, normalizálja a múltat - mondván máshol is van ez így, mindenki túléli. )

Melinda megérti a sémakémiát, és mit csinál? – Belátja, hogy ez így van, felismeri a mintáit, ki akar törni belőlük, de úgy, hogy megpróbálja magát és Tivadart megváltoztatni. Abban bízik, hogy ha kitanul egy csomó pszichológiai technikát és elmegy száz személyiségfejlesztő tanfolyamra, akkor majd egyszer tud úgy kommunikálni és viselkedni, hogy Tivadar fordulatot vegyen magán. Azt szeretné, hogy aki bántalmazza, javuljon meg és pont ő általa, vele együtt oldódjon fel a gyötrelmük. Szeretne megnyugodni egy békés, szeretetteljes kapcsolatban Tivadar mellett.

Melinda tulajdonképp maga elől is elrejtve, a lelke mélyen arra vágyik, hogy egy olyan személy oldja fel a jelen,- és múltbéli fájdalmait, aki hasonló mintákat tükröz az eredeti, gyermekkori bántalmazóhoz/elhanyagolóhoz. Ez lenne maga a csoda számára. Sokszor pont ennek az álomnak a kergetése tartja benne az embereket a destruktív kapcsolódásban.

 

Valójában mi történik a sémakémiával?


Az, hogy Melinda tudatos lett a problémára, de mégis ugyanúgy benne tartja magát a mintában és a bántalmazó körben. Sőt még az is lehet, hogy kilép ebből a kapcsolatból, majd a kezdeti megkönnyebbülés és remény után pár hónap eltelik az új kapcsolódásban és újra valami nagyon hasonló helyzetben találja magát. Miért??? – Ez így elég igazságtalannak hangzik, nem?

A "Miért?" kérdésről ezt gondolom


Azért, mert Melinda a problémát csak az eszével, a gondolkodása megváltoztatásával, a széleskörű tudásával és a sok megtanult megküzdési stratégiájával szeretné megoldani. Ez mind mind nagyon jó, de látjuk, hogy önmagában nem elég és a megoldásnak csak egy része. Melinda akkor tud hatékonyan és minél gyorsabban kilépni a belső mintáiból, ha az energiái egy jó részét a tudatalattija felé fordítja. Ugyanis hiába ilyen okos és képzett, az eszével nem sokmindent tud begyógyítani a lelkében, legalábbis, nagyon lassan, ha egyáltalán ez lehetséges.

 

Miben rejlik tehát a felszabadulás a sémakémia alól?


Az igazi felszabadulás abban rejlik, ha Melinda egy segítő szakember támogatásával nem csak elméjének tudatos szintjeihez, hanem a lelkének mélyebb rétegeihez, a tudatalattihoz is hozzáfér. Melinda így inthet búcsút a sémakémiának és kezdhet egy új és szabadabb életet, ahol már sokkal kevésbé vonzódik a bántalmazó férfiakhoz. Szabadságában áll máshogy dönteni. Lehet, hogy egy ideig még bele,- belecsúszik egy helyzetbe, ami nem teljesen az, amit szeretne. Ugyanakkor ezeket már hamarabb felismeri és érzi a zsigereiben, hogy máshol találja meg a boldogabb kapcsolódást és ennek érdekében könnyedén és szabadabban döntéseket tud hozni.

Ahogy egyre halad a belső és tudatalatti munkában úgy egyre közelebb kerül egy békés, szeretetteljes, de élettel teli kapcsolódáshoz.

 

Kihez érdemes segítségért fordulni, ha ismétled a hasonló sémákat még akkor is, ha már oly sok mindent tudsz róluk?


Mindenképp olyan szakembert javaslok, aki a tudatos eszközökön túl átlátja a tudatalatti működését és tapasztalattal rendelkezik ebben. Fontos, hogy ez a szakember átfogó ismeretekkel rendelkezzen a kötődési stílusokat illetően is. Jó irány lehet egy sématerapeuta felkeresése, de elsősorban akkor, ha ő is nagy hangsúly fektet a tudatalatti munkára.

Ha pedig tőlem szeretnél segítséget kérni, keress nyugodtan elérhetőségeimen. Mivel foglalkozom párterápiával is, ezért a tudatalatti munkát gyönyörűen ki tudjuk egészíteni család,- és párterápiás eszközökkel is.

 

Kapcsolat

 

Szívesen veszem azt is, ha hozzászólsz a témához. Ezt a facebook posztra kattintva tudod megtenni.

English, Deutsch »