Hamis és valós memória terápiában, regressziós munkában?

A regressziós belső munka gyakran együtt jár emlékezetekkel, belső képekkel. A legtöbb esetben ezekkel minden rendben van. Ugyanakkor felmerülnek olyan képek, események, melyek valódiságát vagy mi, vagy a környezetünk megkérdőjelezi, megkérdőjelezné, ha elmesélnénk. 

 

Bírósági ügyek hamis memóriákkal

 

 

Az elmúlt évtizedekben óriási vita alakult ki ezzel kapcsolatban, ugyanis voltak olyan bírósági ügyek, ahol hipnózisban előhozott memóriák alapján ítéltek el valakit. Egyes esetekben később kiderült, hogy ezek a memóriák részben hamisak voltak. Eldöntendő, szuggesztív kérdésekkel, elő lehet idézni olyan képeket, melyek nem teljesen fedik a múltbéli valóságot. 

 

Emlékezet kérdése terápiákban, regressziós munkákban

 

A hamis memória kérdése óriási nézetkülönbségeket váltott ki terapeuták között is. Felmerült a kérdés, hogy lehet-e egyáltalán alapozni egy regressziós terápiát a memóriákra. Mi van akkor pl. ha a kliens olyan képekkel, belső élményekkel áll elő, melyek meg sem történtek, vagy nem úgy.  Nézzük pl. azt a példát, hogy regresszióban valaki azt éli át, hogy az apja gyerekkorában megerőszakolta. Ezek után szembesíti az apját és a környezetét ezzel a „megéléssel”, akik tagadják ennek a valóságát. 

 

A realitás az, hogy hacsak nem volt bekamerázva a helyiség, nem mondhatja egyik fél sem 100 %-ig biztosra azt, hogy valós, vagy nem valós a belső kép, vagy, hogy melyik része valós és melyik nem. 

Tegyük fel, hogy a belső kép valós, a másik fél pedig ezt tagadja. Ettől a bántalmazott könnyen még nagyobb belső harcba és vívódásba kerülhet magával, hiszen most már egy konkrét kép ellen is harcolnia kell és lehet újra megpróbálja elfojtani, tagadni ami végre a felszínre került.
  

Már a fentiekből érződik, hogy komoly kérdéssel állunk szemben. Az is belátható, hogy sehová nem jutnánk azzal, ha éles döntést kellene hozni bárkinek arról, hogy mi a valóság. 

 

Mi a megoldás az emlékezetekkel, memóriákkal kapcsolatban?

 

 

A megoldás abban rejlik, ha egy másik szintről nézünk rá a helyzetre. Ahelyett, hogy eldöntenénk, hogy a memória hamis, vagy igaz, részben hamis, vagy részben igaz emlékezetről beszélünk, ki kell lépnünk ebből a körforgásból. Ebből szerintem pedig a következő nézőpont nyújthat kiutat:

Félretesszük a nyomasztó kérdést a memória igazságáról. Ehelyett egy sokkal mélyebb réteggel dolgozunk. A memória akár igaz, akár hamis, valamit jelezni szeretne, valamit el akar mondani. Szeretné felhívni a figyelmet a mögöttes elfojtott érzelmekre és hitrendszerekre. Tekinthetünk úgy a memóriára, mint ami azért kiált, hogy foglalkozzunk a mélyén lévő fájdalommal és feloldjuk azt. 

Egy olyan feltárt emlékezet, ami egy bántalmazó jelenetet tartalmaz (az igaz, vagy hamis attribútumokon túl) az elfojtott haragra, igazságtalanságérzetre, tehetetlenségre, kiszolgáltatottságra és minden további fájdalomra mutat rá. Ezen fájdalmak mögött pedig beragadt sémák, hitrendszerek állhatnak, melyek a klienst örökös ördögi korforgásban tarthatják a kapcsolódások, az értékesség, a felszabadultság és a siker stb. megélése szempontjából. 

 

Hogyan használjuk a felmerülő képeket, memóriákat, élményeket?

 

Terapeutaként, vagy segítő szakemberként nekünk az az elsődleges feladatunk, hogy ezeket az érzéseket és hitrendszereket feltárjuk és kiszabadítsuk őket a megrekedt állapotból és segítsünk feloldani azokat. 

Az, hogy a memória mekkora részben igaz, vagy hamis az másodlagos kérdés. Szakemberként arra viszont elképesztő módon figyelnünk kell, hogy mi semmiképp ne úgy fogalmazzunk, kérdezzünk, mellyel mi magunk ültetünk be oda nem illő képeket. Ehelyett a kérdéseinkkel a klienst arra bátorítjuk, hogy ő maga hozza elő azokat a memóriákat melyek valósak, vagy, melyeket a tudata felkínál, megalkot. Ezért ilyen esetekben kerüljük az eldöntendő kérdéseket és azok helyett a nyitott kérdésekre helyezzük a hangsúlyt. 

Ezután azzal dolgozunk, ami feljön. A terápia kimenetelét illetően nem az a kérdés, hogy a memória igaz, vagy hamis. Nekünk az a fontos, hogy a memória tartalmazza a feldolgozatlan érzéseket és hitrendszereket. Ez pedig elég nagy eséllyel biztosított, hiszen ha nem beültetünk, vagy erőltetünk egy emléket, akkor az szinte magától kerül a felszínre, vagy alakul ki a kliensben az érzelmek és a hitrendszerek alapján. Az emlék igazságtartalma ebből a szempontból másodlagos, hiszen az elsődleges feladatunk a megrekedt érzelmek és hitrendszerek feldolgozása. 

 

Hogyan érdemes a kliensnek hozzáállni az emlékekhez?

 

Ha mindezt valaki megérti és átlátja, akkor a figyelmét erre az aspektusra fordítja és a saját belső gyógyulásával foglalkozik elősorban. A tényeknek természetesen utána lehet menni, amennyire ez lehetséges és amennyiben segít. Ugyanakkor bölcs ember ennek fényében nem fog azonnal felelősségre vonni másokat, akik az emlékeiben szerepelnek. A saját érzéseit viszont maradéktalanul elfogadja és megérti. Maga mellé áll a múltbéli emlékekben és validálja, hogy akkor és ott abban a helyzetben teljesen rendben volt, hogy azokat az érzéseket érezte, melyeket akkor érzett. 

 

A lelki gyógyulás első lépése tehát az emlékekben jelenlévő érzelmek elfogadása

 

 

Ezzel egyidőben felfedezzük az akkor kialakult hitrendszereket. Annak érdekében, hogy visszaszerezzük az esemény során leválasztott részeinket, ezekbe  az érzésekbe belesüllyedünk és a belső munka és/vagy hipnózis során egy hozzáértő segítő szakember segítségével a másik oldalon jövünk ki belőlük. Így oldódik fel az egykori fájdalom nyomasztó jellege és így indulunk el a lelki gyógyulás útján.

 

Ha te is kíváncsi vagy az eltemetett emlékeidre, mégpedig azért, hogy kiszabadítsd az elhagyott énrészeid és elindulj az integráció felé, akkor keress bátran az alábbi elérhetőségeimen.

 

Kapcsolat

 

Hívlak arra is, hogy megoszd véleményedet, értékes gondolataid mindezzel kapcsolatban. Ezt a facebookon meg is teheted.

 

English, Deutsch »